Mobilház, a szabadság és környezettudatosság jegyében

2022-02-04

Ha fontos számára ez a két jellemző, akkor mindenképp érdemes elgondolkoznia a mobilház lehetőségén. Ez az Európában is egyre inkább terjedő technológia sokak életét könnyíti meg. Már Magyarországon is széles kínálatból válogathat leendő nyaralónak, vagy családiháznak egyaránt.


Mit nevezünk mobilháznak?


A mobilház egy olyan mozgatható konstrukció, amely előregyártott, kereken guruló, valamint több szobát, konyhát és fürdőszobát foglal magába. Alapja vasváz, melyet egy szendvicsszerkezet tart össze. Lényeges szempont, hogy a mobilházat egyben szállítják a rendeltetési helyére, melyet speciális kamionnal, illetve traktorral végeznek.

 

Mi a különbség a mobilház, a konténerház és a készház között?


Ahogyan már korábban is említettük, a mobilházat teljes egészében a gyártó készíti és szállítja el a célpontra, akár teljesen kulcsrakész - bútorozott - állapotban. A konténerház, vagy készház viszont darabokban érkezik a helyszínre, melyet ott állítanak össze. Ahogyan a készház, úgy a mobilház is engedélyköteles.

A konténerházakat iroda- vagy szállítmányozási konténerekből állítják össze, melyek - fém lévén - csekély hőszigeteléssel rendelkeznek, ezért nyáron klíma szükséges, téli használat esetén pedig hőszígeteléssel kell ellátni.

Míg a mobilházak alapterülete általában 50-60 négyzetméternél megáll, addig a konténerlakások méreténél nincs ilyen korlát, egyedül a pénztárcánk szabhat határt annak, hogy mekkora konténerházat állítunk össze.

18043166205610192938.jpg


Mennyi idő alatt készül el a mobilház?


Megrendeléstől számítva 4-6 hónap alatt készül el. A közművek bekötését és a mobilház telepítését követően pedig már másnap költözhető. A mobilház gyártás ideje nagyban függ az egyéni igényektől, az átadási időt a pontos árajánlatban azonban minden esetben megadjuk.


A házat kamionnal a helyszínre szállítják, ahol egy traktor segítségével kerül a végleges helyére. Javasoljuk a ház alapterületével megegyező méretű teljes beton lemezalap bevasalt elkészítését, 15-20 cm vastagságban, úgy hogy az a talaj síkjából ne emelkedjen ki. A közműre csatlakozás lehetőségét szintén előre kell biztosítani.

 

Mennyi az élettartama?


A mobilházak átlagos élettartama 50-70 év között mozog, ugyanakkor nem szabad elhanyagolni a rendszeres karbantartást.

 

Mobilház árak


Egy mobilház ára több tényezőtől függ. Vásárlás előtt az első és legfontosabb, hogy meghatározzuk, nyaralónak vagy állandó otthonnak szeretnénk, hiszen ez alapvetően befolyásolja, hogy mennyire érdemes komfortossá tenni. Emellett pedig számos tényező befolyásolja az árat: milyen minőségű alapanyagokat, belső burkolatot választunk, milyen berendezésekben gondolkozunk stb. 


Részletes árlistát ezen a linken keresztül ér el. 

 

Miért döntsek a mobilház mellett?


Először is azért, mert kifizetődőbbek minden más megoldásnál. Olcsó alternatívát jelent, ha nyaralóvásárlásban gondolkozunk, de akár állandó lakhatási céllal is választhatunk mobilházat. Gyorsan elkészül, könnyen mozgatható, áthelyezhető, költöztethető. Még a berendezés miatt sem kell törni a fejünket, hiszen a mobilház megrendelhető beépített, helytakarékos bútorzattal, háztartási gépekkel.

 

Hogyan függ össze a mobilház a környezettudatossággal?


A mobilházak kisebb ökológiai lábnyomot hagyó, költséghatékony, könnyen áthelyezhető, igényes otthonok. A mobilházak fenntartható fejlődést szem előtt tartva készülnek el és csekély a fenntartásuk, mind energia, mind karbantartás szempontjából. Kimagasló hőszigetelő szerkezettel, minőségi nyílászárókkal és korszerű fűtési rendszerrel rendelkeznek, valamint rövid idő alatt telepíthetőek - a környezet terhelése nélkül.


Trendi és öko berendezések mobilházba


Egyedi vagy modern belső dizájnt mobilházunkba nemcsak méregdrága bútorok és kiegészítők megvásárlásával érhetünk el. Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb megoldása a raklapok kreatív újrahasznosítása lett, hiszen segítségükkel nemcsak különleges bútorokat készíthetünk, de mindezt kevés pénzből és környezetbarát módon valósíthatjuk meg. 


Nappalink, hálószobánk, de akár kertünk díszei is lehetnek ezek a természetes anyagból készült berendezési tárgyak: készíthetünk raklapokból francia ágyat, kanapét, polcrendszert, dohányzóasztalt, virágtartókat. Színes textilekkel feldobva pedig igazán egyedi végeredményt varázsolhatunk!

 

diy-pallet-platform-bed-with-lights-e1471488729955.jpg crate-coffee-table.jpg

 

free-pallet-plans-1357131-01-24129078d1a348b6acb7a4b7a80ace7b.jpg05-cozy-roll-away-daybed-pallet-furniture-ideas-homebnc.jpg
 

Számos egyéb oka lehet annak, hogy az ember nem akar építkezni: időigényes, költséges, gyakran kiszámíthatatlan és bonyodalmakkal teli folyamat. Nem véletlen hát, hogy a mobilházak egyre szélesebb körű térhódítása tapasztalható egész Európában.

Teljes értékű otthonra tehetünk szert, mindössze néhány hónap leforgása alatt, akár a legfrissebb technikai újdonságok beépítésével, mégis egy hagyományos ház árának töredékéért.

 

 

Amennyiben érdeklődik a mobilházak iránt, és nem szeretne lemaradni a további tartalmainkról, kövessen minket a Facebookon vagy az Instagramon, esetleg iratkozzon fel a YouTube-csatornánkra is!

 

Ha bármilyen kérdése van, hívjon bennünket telefonos elérhetőségeink egyikén, vagy írjon nekünk a info@mobil-homes.hu e-mail címre. Szeretettel várjuk ászári telephelyünkön, ahol élőben is megtekintheti az általunk értékesített mobilházakat.

 

 

Információk


Nyitvatartás:

  • Hétfő: 9:00 - 17:00
  • Kedd: 9.00 - 17.00
  • Szerda: 9:00 - 17:00
  • Csütörtök: 9:00 - 17:00
  • Péntek: 9:00 - 17:00
  • Szombat: 9.00 - 12.00
  • Vasárnap: Zárva

Kapcsolat

+36 70 984 1001

+36 20 504 2824

info@mobil-homes.hu

 

Cégnév: Mobil-Homes Kft.

Székhely: 2881 Ászár, Kossuth Lajos utca 44.

Telephely: 2870 Kisbér, Téglagyári út (Régi Téglagyár területén)

Adószám: 14730755-2-11

Cégjegyzékszám: 11 09 015286